A képviseleti demokrácia 22-es csapdája, hogy népszerűséget kell szerezni ahhoz, hogy sok esetben népszerűtlen intézkedéseket is megtehess.

Jópofizni nem kunszt, miniszterelnöknek lenni nem egyenlő azzal, ami oly népszerű ezen a tájon: felelősség nélkül megmondani a tutit. A helyzet azonban most is kérdéses: felelős vezetőt, vagy bűnbakot keres a regnáló politikai erő?

Az eddig megnevezettek alapján inkább az utóbbit. Nem véletlen, hogy eszes ember ebbe a zsákba önként be nem bújik.

Nem arról van szó, hogy nem lenne alkalmas, és a kritikus feladatot vállaló szakember - arról van szó, hogy a  cselekvésben tehetetlen politikai elit süket és vak az idő szavára, de a hatalmat görcsössen markolássza még akkor is, amikor éppen az lenne a dolga, hogy kicsit elengedje.

Nem átengedje a legalább annyira korlátozott képességű ellenzéknek, hanem ebben a nehéz döntésekre érett korban olyannak, akinek van kellő szakértelme, és ezzel összefüggő bátorsága is, hatékony programról nem is beszélve.

Tudjuk, hogy van ilyen ember, csak őt a politikusok nem szeretik.

Azért nem, mert neki már egyszer sikerült megoldani olyan a problémát, amelyet éppen ők, a politikusok okoztak.

Akkor is, most is.

Ha megint terepet adnak ugyanannak a Bokrosnak, ezzel beismerik, hogy nem egyszer és kivételesen, a véletlenek szerencsétlen összejátszása okán szúrták el megint , hanem azért, mert alkatilag alkalmatlanok a kormányzásra. Mert ha, az időleges szimpátiát még csak-csak meg is szerzik, de szakértelmük hijján a feladatot következetesen nem képesek ellátni.

Nemcsak a baloldalról van szó, tudjuk jól - az alkalmatlanság jellemzi a rendszerváltás utáni politikai elit túlnyomó többségét. Ezért aztán, miközben a lakosság értelmesebb része - bizony van ilyen, mégha nem is politikai korrekt a kifejezés - már jó ideje Bokros Lajosért kiált, a politikusok úgy tesznek, mintha nem is hallanák.

A párt, az istenadta párt, amely az utóbbi 7 évben sikertelenséget sikertelenségre halmozott, kijelenti, Lendvai Ildikó száján keresztül, hogy keresik az alkalmas személyt, de Bokros biztos, hogy nem az...  Az osztály bukott diákja dönti el, hogy ki a legjobb - ekkora abszurd is csak ebben az országban képzelhető el.

Kibicsaklott világ ez, amiben szinte már semmi nem úgy működik, ahogy kellene: az oktatástól az egészségügyig, az adózástól a rendőrségig. Ha az állami, hivatali bürokráciáról forgatnánk egy dokumentumfilmet, akkor a világ más részein bohózatként néznék - nekünk viszont nincs okunk nevetni rajta.

Most, amikor erősen közeledünk a gödör fenekéhez, egyértelmű, hogy szintiszta szakértelem szükséges ahhoz, hogy elrugaszkodhassunk onnan, és abban a nehéz felkapaszkodási szakaszban, ami ezután jöhetne, talán kiválasztódna egy új csapat, ami a megszeppenten figyelő állampolgár szimpátiáját is kivivná egy idő után - a tetteivel, nem az igéreteivel.